A vizes flakon, a giccses csók, a vonat és az indián nyár összefüggései

 

        Indián nyár a vonat állomáson, bennem, míg várakozom. Vele. Megölel, süt a nap, mondom állj be az árnyékba, azt mondja, hát itt a jó, még most hadd süssön rám a nap, és én inkább elbújok az oszlop mögé, ő meg ott áll a napon, büszkén, napszemüvegben, de látom, hogy alatta behunyja a szemét és simogattatja bőrét a napsugarakkal.

        Elbúcsúzunk, felveszem a hátizsákom a hátamra, nem illik a nőcis öltözetemhez, de szeretem a praktikusságát. Két kezembe egy-egy reklám szatyor, benne tök, sárga, piros paradicsom, meg egy csokor virág, igazi, kertből szedett világ-virág. A vázámba.

Mert a friss virág eszembe juttatja azokat a vasárnapokat, amikor arra ébredtem, hogy apám hazajön a piacról. Kulcs a zárban, ismerős kattanás, bemegy a konyhába, és elszámol anyámnak a vásárlandókkal. Háttérben a Kossuth –rádió vasárnap reggeli hangja, áldott hangulat. Friss murok, petrezselyem, alma, és a virág. A murok a sárgarépa magyar szinkronhangja.  Egy csokor virág, amit attól az öreg nénitől alkudott apám. Mert a piacról kell a friss virág a vázába.

 

    Piros vonat jön. Új vonat, félig kész, új állomásra. Egy ilyen félig megélt, félig megújult kapcsolatban vagyok én is.

Csók. Csók, és felülök a vonatra. Integetek, idő előtt elindulunk. Ő is kivárja a vonat indulását. Nem látom a szemét a napszemüveg alatt. Néha akkor sem, ha nincs rajta semmi.

 

Négy szabad hely, ez a nekem való. Felpakolom a szatyraimat, kibújok a szandálomból, felteszem a lábam a szemben lévő ülésre, puha, finom vászon a talpamnak.  Kiveszem könyvem, és mély belső békével olvasni kezdek, neon zöld kihúzóval szorgosan aláhúzom, amit nem szeretnék elfelejteni.

Vicces és feltűnően bőbeszédű, gömb alakú kalauz közeledik. Mosolyog, miközben megkérdezi, kinek nincs jegye, mert szeretné megbüntetni. Mindenkihez van egy kedves szava. Odaadom jegyem, s miközben nőiesen csacsog, a szemembe néz. Nincs itt a lelke, de a legtöbbet adja magából, mint amit tud adni. Szórakoztatja magát unalmas munkája közben, s ezzel minket is.

Ma mindenki kedves?! állapítom meg és már tudom, hogy az én belső nyugalmam láttatja velem, hogy szép a világ, kedvesek az emberek. Ettől gyűlnek körém a kiegyensúlyozottnak mutatkozó utasok. Ami benn, az kinn is.

Meghúzom az ásványvizes üveget, élvezem a vizet. Tudom, azt mondják, nem egészséges a bubis víz. De én ezt szeretem, ezt szoktam meg gyerekkorom óta. A borszéki vizet.

Tovább merülnék az olvasmányaimba, de arra leszek figyelmes, hogy felszáll egy férfi meg egy nő. A nő leül velem szembe, a lábam mellé, és nem értem a férfi miért nem foglal helyet mellettem. Egyértelműen egy párnak látszanak.

  • ez a délibe megy? - kérdi tőlem a hölgy. Tiszta, érintetlen, de szomorú kék szeme van. Molett, fehér bőrű, nagyon szép arcú, látszólag nem tud mit kezdeni a kezeivel, ezért ujjait tördeli, szorongatja, és állandóan oldalra pillant a férfira, mintha engedélyt kérne vagy segítséget, nem tudom még eldönteni.
  • Igen, a Délibe – válaszolom, és visszanézek a könyvemre, de valami már nem enged beleolvadni érdekes olvasmányomba. Érdekel a pár. Kékszemet nem zavarja, hogy nem rá nézek.
  • A Börzsönybe voltunk, és most megyünk Budapestre, mert a névnapomat ünnepeljük, Mária vagyok, tudja, most volt a névnapom -  és ragyog a szeme, oldalra pillant megint a férfira, visszanéz, majd odasúgja büszkén: A párom, és hallom a nagy A betűt a hangjában.

A Férfi, aki támassza a falat, kicsit meggörbíti a hátát, előretolja fejét és csókot küld neki. Régen láttam már ilyen nyílt megnyilvánulást egy tömegben, giccsesnek érzem.

 

Aztán meglepődöm, hogy miért tartom giccsesnek.

A csókban nincs semmi szexualitás, csak „itt vagyok melletted, ne aggódj”. Giccses, mert nem szoktam ilyet látni. Még a szemét is behunyja közben. Teljesen elgyengül egy pillanatra, hát férfi az ilyen?

A kék szemű utazótársam egy pillanatra felragyog, rám néz, hogy láttam-e és megint megjegyzi:

- A párom…..és lesüti a szemét szégyenlősen, mosolygó ajkai az ölébe néznek.

Nézem a könyvemet, látom a betűket, de nem tudom összeolvasni őket. Valami melegség megy végig rajtam, ami meggátol a koncentrálásban. Érzem, hogy figyelnem kell rájuk. Valamit meg kell látom, hallanom. Nézem a könyvet, de teljes figyelemmel rájuk hangolódom.

De miért nem ül ide mellénk, miért áll ott külön…tűnődöm rajta. Mégsem lehet ez rendben így. Hiszen Kékszem nagyon kéri, gyere ide, ülj le te is, mire A Férfi azt mondja, kicsim itt vagyok, látsz, nem vagyok messze.

  • Tessék mondani, megáll ez a vonat a délibe? Tordasról jövünk, ott lakunk, és mosolyog Kékszem. Gyülekeznek a felhők. Vajon eső lesz? Nem, remélem nem, nem bírom a frontot. Mindig akkor leszek rosszul, jön a mentő és elvisz. Á, nem szeretem a frontot, nem tudja, lesz front? – kérdezi megint belenéz azzal a tiszta szemeivel az enyémekbe és kezdem sejteni, hogy ő más dimenziókban él, mint mi.
  • Lesz, mondom, tegnap egész nap hasogatott a bokám, tudja, van egy fájós bokám, amelyik jobb, mint az Időkép. Azt jelezte tegnap, változik az idő.
  • Ó, az baj, megint rosszul leszek. Majd vált.
  • Vajon rágyújtanak? Nem szabad rágyújtani a vonaton, ugye? Mert lehet, felrobban, felrobbanunk, mondja riadtan és nem értem hirtelen miről beszél, majd meglátom, hogy a Férfi mellett két laza kamasz az ajtóban áll, igazi divatos csőfarmerban, vállukon az akciós Fila táska (most mindenkinek ez lóg kisebb nagyobb formátumban), kezükben cigaretta.
  • Á, nem fognak rágyújtani, biztos készülnek leszállni.
  • Nem szabad rágyújtani a vonaton, mert ha mondjuk, itt ül egy terhes nő, akkor lehet rosszul lesz, vagy valaki, aki nem bírja a füstöt és az lesz rosszul. Vagy felrobbanunk, ugye nem szabad rágyújtani- hátrapillant aggódva a Férfira, aki a suhancok mellet áll.

Megerősítem újból, hogy nincs ok az aggodalomra, nem fog itt senki dohányozni, de ha mégis, akkor van a vonaton füstjelző, meg zuhany tűz esetére.

Már látom a tiszta tekintet okát.

  • Odamegyek és leülök, de látsz majd innen- mondja a Férfi és mutat egy távolabbi helyre, mire Kékszem teljesen megriad, de hang nélkül bólint, szeme megtelik csalódással. Női társammal együtt érezve, azonnal a tettek mezejére lépek, a Férfihez szólok:
  • Ide is leülhet nyugodtan, mellém, mutatom a helyet- s közben megint nem értem, miért nem ezt választotta.
  • Valóban? Ó nagyon köszönöm, de áll és nem mozdul. Nem értem. Ránézek az ülésre, hogy most akkor mi a hézag?!

Ott van az ásványvizes üres flakonom. Azt hittem visszatettem hátizsákomba, de nem. Az ülésen felejtettem. Ó, én balga. Elveszem gyorsan, a férfi leül, a pár boldogan megérinti egymást pár percre, Kékszem mosolyog, nagyot sóhajt.

Én megvilágosodom, hogy miért nem ült ide előbb. Mennyi fölösleges gondolat, mennyi fölösleges vajon, ahelyett, hogy figyeltem volna. Ahelyett, hogy a valóvilágban éltem volna és nem a gondolataimban.

  • Megáll a déliben ez a vonat? Zenekarban énekelünk ám. Mind a ketten, tessék megnézni. Hol is kell megnézni, kérdi a férfit.
  • A jutubon, mondja a Férfi.
  • 11 éve vagyunk pár. És én meresztem a szemem, könyvemet már régen elcsomagoltam, annyira lefoglal az ismerkedés.
  • 11 éve? Ó, ez csodálatos, mondom titkolt sóvárgással, irigységgel a hangomban.
  • Igen, de nincs gyerekünk. Nem lehet. Csönd.
  • Ó, elmondhatom? Kérdi a Férfitól. Mondod te? Vagy mondjam én?

Férfi: mondjad te.

Tetszik tudni 29 vagyok. De mindenemet kivették. 10 évvel ezelőtt. Kipakoltak. Sterilizáltak. Mit jelent az, hogy sterilizáltak? Kérdi a tiszta Kék szemeivel és én mondom, hogy ugyanazt, mint a kipakoltak. Lehajtja fejét és halkan mond valamit, amire a férfi azt mondja, hogy ez már nagyon magánügy, ezt ne mond.

Bólint.

  • Soha nem lehet gyerekem…. Ez most azt jelenti, soha nem lehet gyerekem? Várakozóan néz rám.
  • Bízni kell a csodába. – mondom és nem hiszek a fülemnek, hogy ezt mondom. Mintha a haldoklónak azt mondanám, dehogy fog meghalni, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Ellenkezik az elveimmel, most mégis a nulla egész egy százalékot mondom.

Férfi megerősít, Kékszem boldog, igen, én is erre gondolok, majd megkérdezi, hogy megáll-e a vonat a délibe, én mondom igen.

Lassan szedelőzködöm, leemelem a szatyrokat a csomagtartóról, Férfi segíteni akar, köszönöm, erős nő vagyok, majd én leemelem. Kékszem megkérdi: vizsgázni fogok, hogy tanultam, kicsit gondolkodom, és igennel válaszolok, hiszen nincs nagyobb vizsga, mint az élet vizsgája.

  • Minden jót kívánok, sok sikert a vizsgához, ötöst kívánok magának, neked. Érzem, hogy minden szava bejut nagyon mélyre, a forráshoz kapcsolódik bennem.
  • Köszönöm és köszönöm, hogy beszélhettem magukkal, mondom, és már majdnem elsírom magam.

De most miért?!- gondolkodom és megnyomom a gombot, a vonat megáll, kiszállok, és még mindig ott van bennem Kékszem, a Férfi és a Kapcsolat, ami közöttük volt. A Kapcsolat, ami közöttünk volt.

Sokan mondják: egy értelmi fogyatékossal nem lehet beszélgetni. Pláné nem kettővel.

Lehet.

De eszembe juttathatja, milyen az, amikor tiszta mondatok hagyják el számat, tiszta szándékú mozdulataim vannak. Milyenek a tiszta érzelmeim…

Két ember között ezt látni….

Két ember és egy idegen utas között.